Jogszabályok, törvényrendeletek
Navigáció:
Hitelintézetekre, pénzügyi vállalkozásokra vonatkozó törvények:
Hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.)
A hitelintézetek és a pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet
THM számításáról szóló rendelet
A betéti kamat, az értékpapírok hozama és a teljes hiteldíj mutató számításáról és közzétételéről szóló 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelet
A teljes hiteldíj mutató számítása
8. §
- (1) A teljes hiteldíj mutató (a továbbiakban: THM) az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és hiteldíj egyenlő az ügyfél által a hitel folyósításáig bezárólag a kölcsönnel kapcsolatban - a (2) bekezdésben meghatározott kivételekkel - fizetett összes költséggel csökkentett hitelösszeggel. A THM számításánál az ügyfél által a pénzügyi intézménynek fizetett költségeket, valamint a harmadik személynek fizetett költségek közül az ügyfél által felajánlott fedezet értékbecslésének díját és lakásépítéseknél a helyszíni szemlék díját kell figyelembe venni.
- (2) A THM számításánál nem vehető figyelembe:
- a) a prolongálási költség,
- b) a késedelmi kamat,
- c) az egyéb olyan fizetési kötelezettség, amely a szerződésben vállalt kötelezettség nem teljesítéséből származik,
- d) a biztosítási és garanciadíjak, valamint
- e) az átutalási díjak.
- (3) A pénzügyi intézmény a 12. § szerint adott tájékoztatásban meghatározott díjakon és költségeken túlmenően az ügylet szerződés szerinti teljesítése esetén az ügyféllel szemben további jogcímen költséget, díjat nem számíthat fel.
9. §
- (1) A THM kiszámításánál a következő számítási módszert kell alkalmazni:
- a) ha a szerződés alapján az éves díjak mértéke változó, de azok mértéke nem határozható meg a kiszámításkor, a számítás során az utolsó ismert díjtétellel mint változatlan díjtétellel kell számolni;
- b) ha a hitel lejárati időtartama nem határozható meg, akkor azt egy évnek kell tekinteni;
- c) ha a szerződés a visszafizetésre egy időszakot ír elő, akkor az időszak kezdő időpontját kell figyelembe venni, ha a hitelfelvételi lehetőség is periódusokhoz kötődik, akkor annak kezdő időpontját kell figyelembe venni a hitel igénybevételének napjaként.
- (2) A képlet számítása során a szerződésben rögzített feltételeket kell figyelembe venni.
10. §
- (1) A THM kiszámítására vonatkozóan az 5. számú mellékletben meghatározott képletet kell alkalmazni, ha a hitel folyósítása egy részletben történik.
- (2) A THM kiszámítására vonatkozóan - a 11/A. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kivétellel - a 6. számú mellékletben meghatározott képletet kell alkalmazni, ha a hitel folyósítása több részletben történik.
11. §
A 10. §-ban szereplő képleteket az alábbiak figyelembevételével kell számítani:
- a) a felek által különböző időpontokban teljesített törlesztések és folyósítások összege és azok teljesítési ideje eltérő lehet;
- b) a kezdő időpont az első hitelfolyósítás időpontja;
- c) a kiszámítás során használt időpontokat években vagy töredékévekben kell kifejezni.
11/A. §
- (1) Természetes személy által lakás, illetőleg üdülő vagy egyéb ingatlan vásárlására, építésére, felújítására, bővítésére, korszerűsítésére és közműfejlesztésre igénybe vehető kölcsönök, valamint szabad felhasználású jelzáloghitelek (a továbbiakban együtt: lakáskölcsönök) esetén a 10. §-ban meghatározott képleteket az alábbiak figyelembevételével kell számítani:
- a) a lakáscélú állami támogatásról szóló Korm. rendelet alapján állami kamattámogatással nyújtott kölcsönöknél az állam által átvállalt összeget nem kell figyelembe venni a támogatás jogszabályban meghatározott időtartamáig,
- b) az ingatlan készültségi fokának függvényében szakaszosan, de előre nem meghatározható időpontokban folyósított kölcsön esetén úgy kell tekinteni, hogy az egész kölcsön az első hitelfolyósítás időpontjában kerül kifizetésre,
- c) az ingatlan készültségi fokának függvényében, de előre nem meghatározható időpontokban tartott helyszíni szemléknél úgy kell tekinteni, hogy a helyszíni szemlék várható díja az első hitelfolyósítás időpontjában kerül kifizetésre,
- d) amennyiben a hitelintézet a lakáskölcsönt, illetve az ingatlanon alapított önálló zálogjogot egy jelzálog-hitelintézetnek adja el, az eladásig terjedő időszakot 2 hónapnak kell tekinteni.
- (2) Lakáskölcsönök esetén a 13. § (1) bekezdésében meghatározott helyeken és a hirdetésben a THM értékét az alábbi feltételekkel nyújtott, egyenletes törlesztésű hiteltermékekre kell meghatározni, amennyiben a pénzügyi intézmény kínálja az adott hiteltípust:
- a) a lakástakarékpénztár által nyújtott lakáskölcsönnél a kölcsön összege 1 millió forint, futamideje 5 év,
- b) más pénzügyi intézmény által nyújtott lakáskölcsönnél a kölcsön összege 5 millió forint, futamideje 20 év.
11/B. §
- (1) Deviza alapú kölcsönök esetén a 10. §-ban meghatározott képleteknél az ügyfél által teljesített fizetéseket forintban kell számításba venni
- a) a szerződésben rögzített THM számításánál a pénzügyi intézménynél alkalmazott, a szerződés megkötését megelőző 10. napnál nem régebbi devizaárfolyam,
- b) a 13. § (1) bekezdésében meghatározott helyeken és a hirdetésben szereplő THM számításánál a pénzügyi intézménynél alkalmazott, a tárgynegyedévet megelőző hónap 1. munkanapján érvényes devizaárfolyam figyelembevételével.
- (2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezést nem kell alkalmazni, ha mind a kölcsön folyósítása, mind a törlesztése a kölcsön devizanemében történik. Ebben az esetben a forintban felmerülő költségeket a THM meghatározásakor a kölcsön devizanemében kell figyelembe venni az (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján meghatározott devizaeladási árfolyamon.
- (3) Deviza alapú kölcsönök esetén a szerződésben és a 13. § (1) bekezdésében meghatározott helyeken fel kell tüntetni, hogy a THM meghatározása a forint fizetések vagy a kölcsön devizanemében teljesített fizetések alapján történt-e, továbbá a fizetések más devizanemre történő átszámításánál figyelembe vett devizaárfolyam érvényességének napját.
11/C. §
A hitelintézet által hitelkártyaként kibocsátott bankkártya esetén a 10. §-ban meghatározott képleteket az alábbi feltételezések figyelembevételével kell számítani:
- a) az ügyfél a teljes hitelkeretet igénybe veszi a hitelkeret rendelkezésre tartásának első napján,
- b) az igénybevétel napja megegyezik a hitelkártyát kibocsátó hitelintézet által nyilvánosan meghirdetett elszámolási időszak első napjával,
- c) az elszámolási időszakot követő türelmi időszak végén csak a hitelkártyát kibocsátó által nyilvánosan meghirdetett minimális törlesztést teljesíti az ügyfél,
- d) a továbbiakban az előírt fizetési határidők szerint a hitelkártyát kibocsátó által nyilvánosan meghirdetett minimális törlesztéseket teljesíti az ügyfél,
- e) a törlesztések után nem kerül sor újabb hitel igénybevételére,
- f) az ügyfél a hitelkártyát nem használja készpénzfelvételre,
- g) a hitelkártyához nincs társkártya kibocsátva,
- h) a hitelkártya lejárata 1 év,
- i) a hitelkártya lejáratakor az ügyfél egy összegben megfizeti a fennmaradó tartozása teljes összegét.
A teljes hiteldíj mutató közzététele
12. §
A pénzügyi intézménynek biztosítania kell, hogy ügyfele a szerződés aláírása előtt megismerhesse:
- a) a hitelszerződés tervezetét,
- b) a hitelbírálati díjnak a kezelési költségbe való beszámítási módját,
- c) a hitelprolongálás várható költségét,
- d) az ügyfél nem teljesítése esetén a késedelmi kamat mértékét és a hitelfelmondás feltételeit,
- e) a teljes futamidőre kiszámított kamatot,
- f) a rövidítés feltüntetésével két tizedesjegy pontossággal a THM-et, a THM számításának módját és a THM számítása során figyelembe nem vett egyéb költségek, különösen a közjegyzői díj és a kölcsön folyósításához megkövetelt biztosítási díj meghatározását és várható összegét,
- g) az összes - a pénzügyi intézmény részére fizetendő, a hitel felvételével összefüggő - költséget, valamint
- h) a pénzügyi intézmény által a hitel folyósításához megkívánt egyéb feltételeket.
13. §
- (1) A pénzügyi intézmény által az üzlethelyiségében kifüggesztett üzletszabályzatnak, nyilvános tájékoztatójának és ajánlattételének feltűnő módon tartalmaznia kell a THM-et azzal a kiegészítéssel, hogy
- a) a THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat,
- b) a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel árfolyamkockázatát,
- c) a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.
- (2) Az (1) bekezdés b) pontját deviza alapú kölcsönöknél, c) pontját változó kamatozású kölcsönöknél kell alkalmazni.
- (3) Az (1) bekezdéstől eltérően lakáskölcsönök esetén a THM üzletszabályzatban történő szerepeltetése nem kötelező.
- (4) Amennyiben a pénzügyi intézmény hirdetésében, illetve a pénzügyi intézmény hitelét közvetítő harmadik személy hirdetésében szerepel a hitel kamata, bármilyen költsége vagy törlesztőrészlete, a THM-et is fel kell tüntetni legalább ugyanakkora méretben és megegyező megjelenítésben.
5. számú melléklet a 41/1997. (III. 5.) Korm. rendelethez
A THM kiszámítására vonatkozóan a következő képletet kell alkalmazni, ha a hitel folyósítása egy részletben történik:

- H: a hitel összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő költségekkel,
- Ak: a k-adik törlesztőrészlet összege,
- m: a törlesztőrészletek száma,
- tk: a k-adik törlesztőrészlet években vagy töredékévekben kifejezett időpontja,
- i: a THM századrésze.